(az elejére)
– Szeretnék néhány dolgot kérni – szólalt meg Csiperke az Államtanács másnap reggeli ülésén. – A legfontosabb, a koronázást és a Májusiesővel való esküvőmet kössük egybe!
– Ez merőben szokatlan, Rézvölgy történetében erre még nem akadt példa – ingatta fejét Gránátalma, valamennyiük közül a legidősebb.
– De hát most már nem ott élünk! Azt hiszem, nyugodt szívvel szakíthatnánk a régi szokásokkal. Végtére is, új országot teremtettünk, miért ne alakítanánk ki új hagyományokat?
– Már megbocsáss, netán a többi kérésed is hasonló? – firtatta gyanakodva Ércmester.
– Van abban valami, amit Csiperke mond – fogta pártját Nagyszárny. – Rézvölgy végérvényesen elpusztult, és ez ellen sajnos nem tehetünk semmit. Mi nyilván nem akarunk oda visszatérni, másoknak meg még annyi lehetősége se lenne erre, mint nekünk. Legfeljebb unokáinknak mesélhetünk a szülőföldünkről, azonban néhány nemzedék múlva az emléke végképp elenyészik majd.
– Azt hiszem, mi törpék mindig ragaszkodni fogunk bevált, ősi törvényeinkhez – mordult erre Ércmester.
– Én sem azt mondtam, hogy rúgjunk fel mindent! – csitította Csiperke.
– Pedig úgy hangzott…
– Barátaim, csillapodjatok! – szólt közbe Remény. – Hallgassuk meg először a leendő királyné kívánságait, azután vitatkozzunk róluk!
– Egyszóval – vett mély levegőt Csiperke –, annyira jó lenne, ha fenn, a legnagyobb Királyszékben ülnék a férjemmel, és ott tenné rám Gyöngy a koronát.
Az Államtanács három tagja szinte egyszerre szisszent fel a megdöbbentő ötlet hallatán.
– Csak nem mondtam valami rosszat?
Kínos csend telepedett a helyiségre.
– Ennyi? – kérdezte végül rezzenéstelen arccal Remény. – Varázsló, mi a véleményed?
Gyöngy hosszasan töprengett a megfelelő válaszon.
– Nos, ha a két szertartást a királynő mindenáron össze akarja kötni, annak én pillanatnyilag nem látom akadályát…
Csiperke mosolyogva, míg a többiek feszülten hallgatták.
– …ám azt semmiképpen ne a Királyszékeken rendezzük!
Csiperke arcáról erre lehervadt a derű.
– De hát miért? – kiáltotta.
– Te is láttad a szörnyet, meg ismered a hely feliratait – válaszolta higgadtan Gyöngy.
– Gonosz erők állították azokat a trónusokat, értelmetlen hősködés lenne kísérteni őket! – csatlakozott hozzá Nagyszárny. – Már azt is nagy eredménynek tartom, hogy itt sikerült megtörnünk a hatalmukat.
Csiperke még mindig nem adta fel:
– De hát az a fenevad, vagy mit tudom én, micsoda Enyészet éjszakáján jön csak elő! Gyöngy, te többször is jártál ott, és csak egyetlenegyszer találkoztál vele. Igazam van?
– Sajnálom, de nincsen! Ne feledd, az intelem szerint a környéket a háza tájának tekinti!
– Nézd, leányom, kénytelen vagyok téged arra emlékeztetni, kis híján sárkány lettél! – szólt rá szokatlan éllel Gránátalma. – Szerintem ezért vonz annyira, hogy a jövendőbeliddel a Királyszékekbe ülhessetek.
– Száz szónak is egy a vége – emelkedett fel ekkor Remény –, ha nem látod át vágyaid kockázatát, alkalmatlan vagy uralkodónak!
Csiperke elsápadt. A teremben megfagyott a levegő. Ércmester és Nagyszárny döbbenten hallgatták a tündéreket. Gyöngy magában igazat adott Reménynek, és ezért ő sem szólalt meg.
– Szóval megbuktam! – dadogta nagy sokára, remegő hangon a leendő királynő. – Tehát ti úgy gondoljátok, hogy a Királyszékek ura csak arra vár, hogy botorul a trónjára üljek, és ő bennem testet ölthessen?
– Nagyjából – bólintott Remény.
– Megértettem! – sóhajtotta Csiperke. – Szégyellem magam! Kérlek, bocsássatok meg! Akkor a leghelyesebb, ha holnap másik királyt választ Boldoghely népe!
