Almaszüret havának utolsó napja reggelén az udvaron lévő medence mellett Gyöngy kijelölt egy hatméteres kört, hogy abba ültessék a sárkányvérfát. A pázsitot gondosan felszedték onnan. Napnyugtakor minden lakos odagyűlt. Így Magvető havának első óráiban, pontosan hajnali háromkor, amikor a telehold kiteljesedett, tanúi lehettek, amint Csiperke a férje, Libbenő és Suhogó társaságában tüzet okádva felperzselték az ágyást a Varázsolások könyvében javasolt módon. Ugyanis Gyöngy szerint csak így lehetett elkerülni, hogy pernye hulljon a földre. Utána nagyjából méter mélyen alaposan átforgatták a talajt, mert Gyöngy emlékei szerint ez felelt meg a fél ölnyi mélységnek.
Csiperke, a férje és a varázsló kíséretében a hónap tizenkettedik napján indult útnak a sárkányfa ligetbe. Másnap délután megkeresték a legszebb fát, hogy attól kérjenek vért a csemete ültetéséhez. Napnyugtakor Gyöngy elővette a Boldogság csanakját és az annak idején Oditól kapott kését, majd mindkettőt a királynő kezébe adta.
– Kedves fa! – simogatta az gyengéden a törzset. – Tudom, fájdalmat okozok neked, amikor megváglak, de hát népemnek égető szüksége van a véredre, hogy abból egy új sarj hajtson ki. Kérlek, adjál belőle annyit, amennyivel ezt az edénykét megtölthetem. Ígérem, csak addig nyomom be a késemet, amíg meg nem jelenik az első csepp.
Ezután óvatos mozdulatokkal V alakú vágást ejtett a kérgen, és alája tartotta a csanakot. Pár pillanat múlva csordogálni kezdett a vörös színű folyadék, és alig fertályóra múlva elegendő összegyűlt.
– Köszönöm Boldoghely népének nevében az ajándékodat! – simított végig Csiperke a seb körül, ami azonnal nyomtalanul beforrt.
Gyöngy a sípjába fújt, mire Pongrác szempillantás alatt otthonuk kapuja elé repítette mindhármukat. Ahogyan a teliholdkor, most is mindenki összegyűlt, hogy szemtanúja legyen a sorsdöntő pillanatnak. Tisztában voltak azzal, tartósan csakis az új sárkányvérfa védheti meg őket a rettenetes ötfejű sárkánytól, aki gyakorta okozott nekik rémálmokat.
Pontban hajnali három órakor, az újhold percében Csiperke és Májusieső óvatosan az ágyás közepébe mélyített ökölnyi gödröcskébe öntötte a sárkányvérfából nyert nedvet. Azután gondosan földet szórtak rá, végül Libbenő és Suhogó az előre összegyűjtött harmatvízzel meglocsolták a helyét.
Ahogyan a Varázsolások könyve tanácsolta, a vetés mellett éjjel-nappal őrködött valaki. Legtöbbször Libbenő és Suhogó váltották egymást, és gyakorta csatlakozott hozzájuk Csiperke és Májusieső, vagy Gyöngy. Máskor valamelyik tündér segített éjfél körül, a legnehezebb órákban a strázsálásban. Minden tele- és újholdkor pedig Boldoghely minden felnőttje együtt virrasztott az udvaron.
