Végül csak a fűrészt kérte el, leginkább annak kezeléséhez konyított. Ám a halász rábeszélte, vigye magával a szekercét is, mert az nemcsak vágásra vagy nagyolásra szolgál, azonban a kalapácsot is helyettesítheti. Még egy kisebb bográcsot is adott, hogy ha kellene, legyen mivel vizet merítenie. Az egészet egy erős zsineggel kötötte a hátára, így az eszközök nem akadályozták a menetelésben.
Megint négy nap alatt ért vissza a Fodroshoz, ahol mindent úgy talált, ahogyan hagyta.
– Pedig de bírtam volna – sóhajtozott –, ha egy jótét lélek szépen feldarabolja ezt az ágat!
Várta, hogy láthatatlan kritikusa szóvá teszi megjegyzését, csakhogy hiába. Hópehely azonban panaszosan sírdogált, mint mindig, ha elégedetlen volt gazdájának a dolgokhoz való hozzáállásával.
Másnap addig mászott felfelé a letört ágon, ameddig mert, mivel az jócskán behajlott a súlya alatt. Fél kézzel kapaszkodva nagyon nehezen ment a fűrészelés. Végül sikeresen levágott majd másfél méternyi, eléggé vastagnak ítélt darabot. Sajgó vállal huppant le a földre, azután gondterhelten latolgatta, vajon hány csanakot lehetne belőle kifaragni:
– Hát…, ez nem sokra elég. Kettőre biztos, talán háromra. Na, fel kell kötnöm a gatyámat, túl sok rontási lehetőségem nincs!
Gondolta, mielőtt belevág az igazi kifaragásába, némi gyakorlatot szerez a vékonyabb részek felhasználásával. Szétfűrészelte az ágat, azután mindent a kunyhóhoz hordott. Az jó helynek tűnt az alkotó munkához.
Elővette a Dömötörtől kapott csanakot, és sokáig tanulmányozta. A falát fél centisnek vélte, amibe a juhász jeleneteket vésett az életéből: juhokat, a pulikat, magát, amint a fák alatt pihen. A fül jóval vastagabb volt, és egy berbécset ábrázolt. Látszott a nyakába akasztott kolomp, a nyírással kialakított gallérja és gatyája. Utolérhetetlen mestermunkának ítélte.
– Mikor bírok én ilyet faragni? – siránkozott. – Ehhez kézügyesség, meg gyakorlat kell, én meg mindkettőnek híjában vagyok.
– Megint kezded? – pirított rá a hang. – Vagy csak engem akarsz bosszantani?
– Csak nem?! – ujjongott. – Idáig azt hittem, Rozi, neked nincsenek érzelmeid, személytelen vagy.
– Tévedsz, ámbár ez most lényegtelen – egyáltalán nem tűnt sértődöttnek, nyugodtan, szinte szenvtelenül folytatta. – Az a dolgom, hogy mindannyiszor lelket öntsek beléd, amikor indokolatlanul alábecsülöd magadat, meg arról bölcselkedsz, miért vagy képtelen a feladatod sikeres végrehajtására. Egyelőre hálás szerep, gyakran kell színre lépnem. Minden jellemszínész ilyesmiről álmodik, mert a főszereplő ugyebár te vagy.
Gyöngy hökkenten hallgatta a monológot. A rejtélyes személy, aki valamiért nem akarja felfedni kilétét, olyan dolgokra világított rá, amelyek őt eddig egyáltalán nem zavarták. Azért nem állta meg szó nélkül:
– Szép, szép, ámde hol marad a pozitív visszacsatolás? Tudod, ha valamit netán jól csinálnék.
– Nem értelek, fogalmam sincs, mit jelenthet a pozitív visszacsatolás – a hangot nem lehetett a nyugalmából kizökkenteni. – Biztos vagyok benne, hogy nincs is rá szükségem. Mindamellett a netán használata rád vall. Erről meg a hasonlókról kéne végre leszoknod, és mindjárt könnyebben mennének a dolgaid.
Gyöngy értelmetlennek ítélte a további szócséplést. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy minden negatív megnyilvánulására a titokzatos tanácsadó azonnal reagál, és rávilágít gondolatai helytelenségére. Ráadásul mindezt teljesen szenvtelen stílusban teszi, ami különösen bosszantotta.
Kezébe vett egy kisebb fadarabot, és megnézte a metszetét. Derengett, hogy biológia órán tanították neki a fa részeit. A külső, szürkésbarna héjat kéregnek, a következő, halványzöld réteget szijácsnak, míg a piszkosfehér belsőt gesztnek nevezték, megjegyezve, hogy ezt lehet faragni.
Elővette a kését, és farigcsálni kezdett, ami jóval nehezebben ment, mint a zellergumó megmunkálása. A kéreg lehántása még aránylag könnyen sikerült, a szijáccsal viszont meggyűlt a baja, ugyanis minduntalan belehasított a gesztbe.
– Ha sejtettem volna – morogta maga elé –, hogy valaha ilyesmit kell csinálnom, jobban megnézem, hogyan mesterkedett Dömötör! Most úgy érzem magam, mint az egyszeri székely, akinek egy egész fatörzs kellett egyetlen fogpiszkálóhoz.
