Reggel rengeteg, ragacsos anyaggal bekent szilke várta az asztalon.
– Ragyogjon! – kapta a parancsot.
Az öregasszony visszavonult az elfüggönyözött házrészbe, ő pedig nekiállt az edények takarításának. Késével letisztította a kulimász nagyját, azután a szoba sarkában álló dézsában mosogatta. Keze kisebesedett, azonban összeszorította a fogát, egyetlen szisszenés, panaszszó nem hagyta el az ajkát. Így folytatta kitartóan a munkát. Egy idő után a víz telítődött a kosszal. Fogalma sem volt, hová önthetné a használt vizet, és honnan szerezhetne frisset, amikor megszólalt rejtélyes tanácsadója:
– Gondolj Villőre!
Habozás nélkül lógatta bele a vízitündértől kapott igazgyöngyös nyakéket a dézsába, amely abban a pillanatban kristálytisztává változott, a szenny meg úgy eltűnt, mintha sohasem lett volna. Ekkor már előtűnt a szilkék falát borító ólomzöld máz. Mikor napszálltakor a javasasszony belépett, azok ragyogóan tisztán, katonás rendben sorakoztak az asztalon. Egyenként vette kézbe, és a gyertyák fényénél alaposan megvizsgálta őket, azonban semmi hibát sem talált.
Másnap jókora halom növényt talált az előző nap elmosogatott csuprok társaságában.
– Válogasd szét! – kapta a feladatot.
Első ránézésre nem tűnt bonyolultnak a dolog. Alak szerint külön kupacokba szortírozta a zöldségeket, amelyek többségével még sohasem találkozott. Már büszkén az edényekbe akarta rakni őket, amikor kiderült, hogy jóval több van belőlük, mint csomó.
Alaposabban szemügyre vette a növényeket. Látszólag minden rendben volt, az alakok között nem fedezett fel különbséget. Ám jó pár stószban többféle színű ágacskák vagy levelek keveredtek. Újabb, az előbbinél hosszabb rendezgetés következett, azonban a végén még mindig maradtak feleslegesnek bizonyuló szilkék.
Megint nekilátott. Mindegyik növénydarabot megszagolta, és talált is eltérőket. Ám ebbe a munkába nagyon hamar belefáradt, még az első csomót sem bírta pontosan szétszortírozni. Már elkeseredve készült feladni a kilátástalan küzdelmet, amikor szomorú pillantása Hópehelyre esett.
– Hoppá – gondolta –, róla elfelejtkeztem!
A puli kiváló segítségnek bizonyult. Bár nem ment gyorsan, de végül éppen annyi halom állt az asztalon, ahány edény. Ekkor, mintha csak figyelte volna őket, előjött a javasasszony. Sorban megszagolta a szétválogatott növénycsomókat, majd elégedetten bólintott. Barátságosan megsimogatta a kutyus buksiját, aki hálásan dörgölődzött a lábához.
– Kezdetnek megteszi! – fordult azután Gyöngyhöz. – Kiálltad a próbát, ideje bemutatkoznod.
– Ne áruld el a neved! – hallotta segítőjét. – Mondj bármi mást, csak az igazat ne!
Pillanatnyi spekulálás után az első eszébe jutó filmcímet választotta:
– Melindának hívnak. És magát hogyan szólíthatom?
A javasasszony válasz helyett ismét megragadta a csuklóit, és hosszasan tesztelte.
– Okos nő vagy, Melinda! Tudom, hogy nem ezt a nevet adta neked az édesanyád, mindenesetre én így foglak szólítani. És ez az egyetlen dolog, amiben nem firtatom az igazságot. Engem meg hívj Fűanyónak, tegezhetsz, vagy magázhatsz, egyre megy.
Gyöngy sápadtan hallgatott.
– Nos, térjünk a lényegre! – folytatta a javasasszony. – Frissen szedett vasfű kellene neked, méghozzá sok. Ha szorgalmas leszel, megszerezheted.
– Honnan tudja? – habogta.
– Ó, nem ördöngösség az. A tested elárulja a választ annak, aki tisztában van azzal, hogyan kérdezzen. Úgyhogy vigyázz, ha hazugságon kaplak, mehetsz, amerre látsz. Üres kézzel, persze.
Megkezdődött a fárasztó tanulás. Ahogyan János állította, Fűanyó kedves asszony volt, ellenben rendkívül szigorúan megkövetelte a gondos munkát.
– A fűvekben erő lakozik – magyarázta. – Ám kedvező hatásuk csak akkor érvényesül, ha pontosan követed a nemzedékek óta tanítóról tanítványra szálló utasításokat. A legkisebb hiba is végzetes lehet. Nemcsak arra, akinek a készített szert adod, hanem magadra nézve is.
– Hogyan?
– Emlékszel, mit válaszoltak, amikor utánam érdeklődtél? Pedig én mindig segítek a bajukkal hozzám fordulóknak. Képzeld el az ellenkezőjét! Ha netán a tudásodat rosszra használnád, vagy csak gondatlanságból hibáznál, rögtön szedned kell a sátorfádat, és muszáj örökre elbujdokolnod.
– És mit csinál, ha a megrendelő gonoszságot akar elkövetni a magától kapott anyaggal?
– Vagy semmit, vagy ártalmatlan szert adok neki. Ezért vizsgálok meg mindenkit úgy, ahogy téged, mielőtt bármit tennék. Az ártó szándékot előlem nem lehet elrejteni. Ne félj, erre is megtanítalak.
