11.
Ezt a szobát régen szellőztették utoljára, nyilván nemigen fordul meg benne senki. Annak idején itt aludtak a nagyszüleim. Az egyik falat végig kétajtós ruhásszekrények takarják. Tetejükre lepedők alá halmozták fel mindazt, ami már nem fért beléjük. Velük szemben nagy helyet foglal el a megvetett, apró tulipánokkal díszített ágytakaróval beborított franciaágy. Két oldalán tükrös, fiókos éjjeli szekrénykéken vászonernyős olvasólámpák. Meggyújtom az egyiket, alig ad fényt. Az ágy fölött nevenincs giccsfestő méretes tájképe, díszes, aranyozott keretben. A szobának meghatározhatatlan, viszolyogtató szaga van. Bár nem facsarja az orromat, mégis szeretnék megszabadulni tőle. Ám a gyors szellőztetés mit sem ér.
Majdnem kilenc, amikor végre bebújok az ágyba, és megpróbálok elaludni. Nem megy. Zavar a beszűrődő utcazaj. Otthon ekkortájt már szinte semmi forgalom nincs, a csendhez szoktam. Itt meg időnként egy villamos csenget a sarki megállóban, majd a Nagyenyed utcára kanyarodva csikorog. Két csengetés között meg, félidőben, pont az ablak alatt, szuszogva áll meg a Szabadság-hegyre tartó 21-es busz. Ráadásul ilyenkor a kapu is jókorát döndül.
Úgyhogy alvás helyett egyelőre a gondolataim zakatolnak. Reggel még úgy kerekedtem fel, hogy ripsz-ropsz számon kérem a nagyszüleimen anyu borzalmas gyerekkorát. Kiderítem, a nagyapám miért nem szerette igazán őt és engem? Ami, hogy ne finomkodjak, molesztálásig fajult! Rájuk zúdítom az anyu halála, meg az elmúlt évek miatt felgyülemlett összes mérgem, keserűségem és haragom. Mert miért csak egyedül nekem legyenek rettentő éjszakáim?! Beszélgetni akartam velük mindarról, amiről anyu sosem volt hajlandó. Arra gondoltam, ettől aztán vagy megnyugszom, vagy, legalábbis számomra, minden marad a régiben.
Azonban nagyi levele és a történetének eddig megismert része alaposan felforgatta az egészet. Mivel sem a Pál, sem a Berg bácsi nem az volt, akinek anyuval tudtuk! Még jó, hogy kiderült, az előbbihez szerencsére vérségileg semmi, de semmi közöm, mert az utóbbi a nagyapám! Akit gyerekként a világ egyik legaranyosabb, legrendesebb emberének láttam, és ezért őszintén szerettem! Máig, ha néha eszembe jutott, nagyon fájt, hogy többé sosem találkozhatok vele! Kénytelen vagyok elfogadni, kizárólag a nagyi kérésére titkolta el, ki ő valójában. Ráadásul úgy, hogy évtizedekig egymás szomszédságában éltek. Anyu, amikor csak tehette, szinte naponta bejárt hozzá. Vajon mit érzett, amikor anyu azt mondta, bárcsak ő lenne az édesapja! Biztosan rengeteget szenvedett emiatt! És mindezek ellenére, legalábbis a Krónika szerint, rengeteg jó tanácsot adott neki, és mennyivel többször dicsérete meg, mint a nagyi!
Nagyon remélem, holnap magyarázatot kapok rá, milyen okokból ment ebbe bele az igazi nagyapám! Miért nem állt a sarkára? Hiszen rendszeresen látta vagy hallotta, hogy a Pál rosszul bánik a volt nejével és a lányával.
A Pállal pedig mostantól egyáltalán nem kéne foglalkoznom! Egy idegen, akinek sajna oroszlánrésze volt anyu életének meg az én gyerekkoromnak az elrontásában. Ha netán valaha szóba kerülne, egyetlen sztereotip mondattal libbenek majd más témára: „a nagyi második férje volt, és a holtakról vagy jót, vagy semmit!”
Ennek ellenére nagyon érdekel, miért vette mindenáron feleségül a nagyit? Ráadásul akkor, amikor már egyáltalán nem számított jó partinak! Hiszen a szüleitől szinte mindent elvettek. És ott volt nyűgnek az anyu is. Nyugodtan leléphetett volna. Válogathatott volna a szemrevaló hajadonok vagy gyermektelen özvegyasszonyok között. Neki mégis a nagyi kellett! Érthetetlen!
Vajon mikortól és miért gyűlölte a nagyapámat? Ha hihetek a ma hallottaknak, a megismerkedésükkor még nagyon szépen beszélt róla. Mikor volt őszinte? Talán bosszút akart állni valamilyen vélt vagy valódi sérelméért az özvegyén és a kislányán? Úgy, hogy az előbbit a végletekig kihasználja, anyut pedig majdan, mikor már elég nagy lesz, következmények nélkül molesztálja? Amilyen szemét alaknak ismerem, mindezt simán kinézem belőle!
Na és ezután hogyan viszonyuljak a nagyihoz?! Miként vélekedjek őróla? Tekintsem-e a körülmények, netán a Pál naiv és gyenge áldozatának, akit a férje elnyomott, félelemben tartott? Sajnáljam-e ezért, ahogyan sugallja és szeretné? Vagy pedig a helyzettel való megalkuvása miatt az ő lelkén szárad anyu és az igazi nagyapám elfuserált élete? Ha igen, akkor adhatok-e erre neki feloldozást, vagy…
A kanyarban újabb villamos csikorog, a másik szobában a falióra egyet üt. Kinn sötét van, ég a ház előtti neon. Félálomban meggyújtom az éjjeli lámpát, megnézem a karórám: negyed hatot mutat. Hallom, nagyi már felkelt, kopog a járókerete. Csatlakozom hozzá.
– Jó reggelt! – préselem ki magamból ásítás nélkül.
– Neked is, Ilmuskám! Jól aludtál?
– Hát… nem igazán… de mindjárt észhez térek…
