– Sajna nem! – sóhajtja. – Pedig hidd el nekem, hogy rettenetesen szerettem volna! Ám az apám tett róla, hogy még csak ne is beszélhessek vele!
„– Anyámasszony kérem, ha szombaton, a munka után találkoznék az Imrével, tudna segíteni a Palinak vigyázni a gyerekekre? – kérdeztem aznap este.
– Hogy azt a keserves kutya úristenit neki! Berta! Mit képzel maga? Pali öcsém, hát nem megmondtam világosan, hogy fogd keményen az asszonyt! Tiltsd meg neki! – ordította az apám.
– A Berta még nekem se szólt róla, hogy ilyesmit forgat a fejében. Mert lebeszéltem volna, erről biztosíthatom, Endre bátyám! – pattogott a Pali.
– No de Endre meg Pali! Az Imre még a szegény Berta férje. Ennek okán neki is vannak jogai! – mondta ezt anyám azzal a hangsúllyal, amitől általában az apám kissé visszavett az indulatából.
– Matild! Maga ezt nem értheti! Ennélfogva maga ebbe ne szóljon bele! Ha nem tudná, Istennek hála, ebben az országban egy volksbundistának ma már nincsenek jogai! Örüljön a nyavalyás senkiházi, hogy egyáltalán itt élhet! Hogy nem zsuppolták ki az országból, mint a pereputtyát! Pali öcsém! Ha te nem teszed meg, ezt én magam fogom annak az alaknak abba a konok fejébe beleverni! Berta! Maga meg ne itassa itt nekem az egereket! Amíg az én házamban él, addig egy Berghez semmi köze nem lehet! És elvárom, hogy engedelmeskedjék atyai óhajomnak! És erről több szó ne essék!”
– Képzelheted, hogy majd megszakadt a szívem a bánattól. Ennek ellenére, mint már annyiszor, most se mertem ellenszegülni. Azt meg elképzelni se tudtam, hogyan találkozhatnék úgy az Imrével, hogy az valahogyan ki ne tudódjon. Mert nem volt nekem akkoriban percnyi szabadidőm se! Munka után rohanás a gyerekekért, onnan pedig haza. Otthon pedig az apám előtt nyitott könyv volt az életünk.
– A dédanyám ebben vajon miért nem segített?
– Sejtelmem sincs róla! Így utólag, azt hiszem, ő is inkább a Palit pártolta. Bár ki tudja… No de folytatom! A hatóságoktól hónapokig semmi papírt nem kaptunk a házasságaim miatt. És a Palinak ez egyáltalán nem volt ellenére! Elvégre ő az apám támogatásával birtokon belül érezte magát. És közben szorgalmasan munkálkodott a jövőjén. Már egy ideje a földműveléssel foglalkozó minisztériumban dolgozott. Tudod, akkoriban szinte úgy változtatták a minisztériumok elnevezését, mint más a gatyáját, úgyhogy a pontos neve már nem jut az eszembe. No de lényeg a lényeg, sofőrként elég sokat járt vidékre, ám azt mindig megmondta, mikorra jön meg. Aztán április elsején, ami szombatra esett, és ezért korán kellett volna hazaérnie, már majdnem este nyolc volt, amikor végre beesett az ajtón. Engem meg egész délután a frásznyavalya kerülgetett, hátha valami baja történt. Baleset, netán elvitte az ávó?
„– No Berta, jó hírem van! Mától miniszteriális ember a férjed!
– Csak nem csináltak belőled minisztert? – csaptam össze a kezem, mert azt hittem, hogy bolondozik.
– No, ott azért még nem tartunk! Egyenlőre a miniszterhelyettes elvtárs személyi sofőrje lettem! Ma már én vittem haza!”
– Ezzel átölelt, és táncra perdült velem. A zajra persze előjöttek anyámék. A Pali azonnal elújságolta nekik is a hírt.
