Hópehely elégedetten ágaskodott fel, és átölelte a combját, és vakkantgatott. érződött. Megvakargatta a boldognak érzett kutyus feje búbját, majd finoman lefejtette magáról.
Nekilátott a faragásnak. Csak úgy repültek a forgácsok, az edény pedig gyorsan formálódott. Most először érezte úgy, hogy ő irányítja a kését, nem pedig az történik, amit a fa vagy a szerszám akar. Pár nap alatt elkészült. Az öblébe majdnem belefért az ökle, a fala alig volt vastagabb, mint a Dömötörtől kapotté. A fülét alkotó kígyóalak feje kiszélesedett, és beleharapott a csésze peremébe, míg a farka az aljához tapadt. Egymást keresztező vágásokkal még a pikkelyes bőrt is tökéletesen utánozta.
A felületen látszottak a késnyomok. Ezeket csiszolással kell majd eltüntetnie, gondolta, bár egyelőre fogalma sem volt, mit használhatna ehhez. Elérkezett az ideje a bőrön lévő jelek bevésésének. Amint az utolsó vonallal is végzett, újabb versszak tűnt a szeme elé:
Lebukó nap színére
Váljék kezed remeke
Sárkányfa friss vérétől,
Bőröd óvjad mérgétől!
– Éljen, sikerült! – kiáltotta.
– Ugye, megmondtam! – szólalt meg lelkesen a hang.
Gyöngy nem állhatta meg, hogy ne viccelődjön vele:
– Tudod, Rozi, nálunk járja egy találós kérdés: „Mit vésnek a pesszimista fejfájára?” Na?
– Szabad a gazda – válaszolta az ismeretlen pár pillanatnyi hallgatás után.
– Ugye megmondtam! – kacagott.
– Ha…ha…ha… Ti ilyesmiken nevettek? Sajnállak benneteket! Én őszintén örülök, hogy befejezted a faragást. Szerintem a következő lépésre kellene koncentrálnod!
– Előbb készítenék egy tartalék darabot is, olyan jól belejöttem – ellenkezett. – Ki tudja, mire lesz egyszer jó!
– Ó, ez valóban pompás ötlet! – helyeselt a hang. – Na mire vársz, rajta, láss munkához!
– Mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha Csiribi-Csiribá azt is megírta volna, hogy hogyan fessem őket vörösre! – dohogta gondterhelten faragás közben. – Ráadásul úgy, hogy azalatt nem érek hozzájuk! Na, Rozi, van valami jó tipped? Mármint azon kívül, hogy gondolkozzak, mert az már könyökömön jön ki!
– Szerintem tanultad az iskolában – válaszolta a rejtélyes hang, szokásához híven teljesen közömbösen.
– De hát sárkányfáról itt hallottam először!
– Na, és más növényről, amit megcsapolnak a nedvéért?
– Hm… hát őszintén, nem emlékszem. Tudod, nem a biológia volt a kedvenc tantárgyam.
– Azért csak gondolkozz, biztosan az eszedbe fog jutni, mire végzel a faragással.
≈
A második faragásával gyorsabban lett kész. Ráadásul szebb is lett, a kígyó teljesen úgy nézett ki, mintha akkor mászott volna elő az avarból. Miközben gyönyörködve forgatta a kezében, váratlanul egy régen látott kép ugrott be. Egy bennszülött több, egymás fölötti V alakú bevágást ejt a fatörzsön, amikből fehér massza csurog az alá akasztott edénybe.
– Hát persze, a kaucsukfa! – csapott a homlokára. –Milyen előrelátó is volt a Márton, hogy erőnek erejével rám tukmálta a bográcsot! Bárcsak ez a módszer itt is beválna, mert egyéb ötletem aztán már végképp nincs!
