A kondér fához rögzítésére majdnem ez egész napja ráment. Akárhogy is próbálta, a zsineggel nem sikerült úgy odakötöznie, hogy az ne billenjen el valamelyik irányba. Vágott hosszabb gallyakat is, ám azokkal sem sikerült odaszorítani a bográcsot. Végül eszébe jutottak a kunyhóban heverő fahasábok. Nagy nehezen egyenként odavonszolta őket a fa tövéhez, azután úgy halmozta derékmagasságú boglyába, hogy a tetején hagyott lyuk szilárdan odatartsa az edényt a törzshöz. Mire mindezzel végzett, már erősen szürkült, így a csapolást másnapra halasztotta.
Reggel betette a két csanakot a bográcsba, és odakészített egy villás ágat, hogy legyen mivel igazgatnia, meg lenyomnia őket. Azután reszkető kezébe fogott késével megejtette az első bátortalan V alakú bevágást közvetlenül a perem felett. Ám folyadék nem szivárgott elő a karcolásból.
– Egyáltalán, van ennek a fának nedve? Vagy félreértettem valamit? – kiáltott fel elkeseredetten.
Megragadta a Mártontól kapott szekercét, és minden erejét beleadva a szomszédos fatörzsbe vágta. Aztán ijedten hőkölt hátra, mert a fa iszonyatosan felsikoltott, és a sebből vastag sugárban vérvörös folyadékot lövellt ki, ami kis híján szembe találta. Bár teljes szélcsend volt, a liget összes fájának koronája fenyegetően hajladozott, és a levelek fülsértően susogtak. A hangzavart csak növelte a lábához dörgölődző, reszkető Hópehely keserves nyüszítése.
Gyorsan előkapta az útmutatóját, ám azon semmi változást nem észlelt. Jó ideig remegve téblábolt, azután összeszedte minden bátorságát, és közelebb merészkedett a megsebzett fához. A nedv már csak alig szivárgott, ám az erdő nyomasztó sustorgása cseppet sem halkult. Mikor óvatosan megérintette a törzset, érezte annak görcsös vibrálását. Elkeseredetten a kunyhóhoz botorkált, nekivetette a hátát, és reménykedett, valakitől kap valamilyen tanácsot. Ám erre hiába várt.
Egyszerre csak amellett a fa mellett találta magát, amelyikhez a bográcsot erősítette. Nem volt egyedül, az álmaiban már látott kedves nő éppen a törzset simogatta. Álmélkodva nézett körül, mert az erdő megnyugodott, egyetlen nesz sem hallatszott.
– Tudod, Gyöngy, a növények nem sokban különböznek tőlünk. Azért, mert egyhelyben élik le az életüket, ugyanúgy éreznek félelmet, szomorúságot meg örömöt is, akárcsak mi. Használd hát náluk is azt az egyszerű varászszót, amivel az embereknél szoktál célt érni. Meglátod, itt is csodát tesz majd!
Mielőtt bármit válaszolhatott volna, az alak eltűnt. Valami meleget érzett az arcán, hát Hópehely nyalogatta szorgalmasan.
– Szóval újra csak álmodtam – állapította meg. – Nosza nézzük, beválik-e a kapott tanács?
Odament a csapolásra kiszemelt fához, és ő is finoman megsimogatta a törzsét, miközben így szólt:
– Kedves fa! Tudom, hogy fájdalmat okozok neked azzal, amikor megváglak, csakhogy égető szükségem van a benned található nedvekre. Kérlek, adjál belőle annyit, hogy ezt a két csanakot befesthessem vele. Ígérem, csak olyan mélyre hasítok beléd, hogy megjelenjen az első csepp. És kérlek, bocsátsátok meg nekem, amiért tudatlanságomban ekkora fájdalmat okoztam nektek!
Meglepődött, hogy szavaira határozottan csendesedett az erdő sustorgása. Ezen felbátorodva kissé beljebb nyomta a kését a kéregben, miközben másik kezével kitartóan simogatta a fa törzsét. A korábban tapasztalt vibrálásnak nyoma sem volt, bár a várva várt folyadék sem jelent még meg. Megismételte a vágást, és ekkor lassan csordogálni kezdett a fa vére a bográcsba.
– Köszönöm! – suttogta meghatottan, és izgatottan igazgatta az edénykéket, hogy a sűrű lé minden pontot befedjen.
Legszívesebben a kezével dörzsölte volna szét az anyagot, viszont eszébe jutott a figyelmeztetés, hogy az bizony méreg, és ki tudja, mi történne, ha hozzáérne. Majd egy órába telt, mire a bogrács annyira megtelt, hogy mindkét faragványt teljesen ellepte a folyadék.
– Még egyszer köszönöm! – hálálkodott, miközben óvatosan levette a boglyáról a kondért.
Amint ez megtörtént, a nedv szivárgása azon nyomban megszűnt. Mivel fogalma sem volt, mennyi ideig kell pácolni a faragványokat, hogy kellően befogja őket a festék, maga elé tette a bőrt, és leste, mikor jelenik meg rajta újabb utasítás. Nemsokára beesteledett, úgyhogy Gyöngy elvackolta magát éjszakára.
