– Ugye, nem képzeled azt, hogy ne lenne minden igaz, amit most elmondok neked! Szóról-szóra az! Jó… meglehet, hogy csip-csup dolgokban nem mindig az! De higgyél nekem, lényegében minden úgy történt, ahogyan elmondtam! – magyarázkodik hevesen. – Nos, ami meg azt a fránya házassági évfordulót illeti, hát 61-ben mondtuk azt a gyerekeknek: hogy ez a tízedik. És attól kezdve úgy számoltunk.
– Várjunk csak! Anyu akkor már tizenhat, az ikrek meg tizenhárom évesek voltak! Mind elég idősek ahhoz, hogy rájöjjenek a turpisságra! Hogyhogy sohasem firtatták? Vagy csak nem merték? Vagy ennyire nem érdekelte őket a dolog?
– Hát… tudod… az úgy volt… hogy odáig sose ünnepeltük meg azt a napot. És akár hiszed, akár nem, én évről-évre aznap éjjel, alvás helyett, egyre azon töprengtem, helyesen cselekedtem-e, hogy másodszor is a Palihoz mentem. És ezt, úgy hidd el nekem, máig se sikerült eldöntenem! No de lényeg a lényeg – legyint –, abban az évben július elején, életünkben először, valamilyen csoda folytán a Pali kapott egy szakszervezeti beutalót. Persze, nehogy azt képzeld ám, hogy valamelyik puccos SZOT üdülőbe teljes ellátással! Csak Siófokra, egy magánházba, pár utcányira a parttól. Mégis nagy szó volt ez, mert elvihettük magunkkal mind a négy gyereket. Két szobát adtak. És egy másik beutalt családdal osztoztunk a konyhán, a fürdőszobán meg az egyetlen TV-n. Járt hozzá élelmiszerpénz, de magunknak kellett bevásárolni és főzni. Azért nem volt rossz az a két hét! A gyerekek élvezték a Balatont, a Pali meg a fürdőruhás nők látványát!
Még ennyi év után is keserűséggel a hangjában emlegeti az első, és ha jól sejtem, az utolsó családi nyaralását. És minden jel szerint ennek oka legkevésbé a férje leplezetlen érdeklődése volt a szebbik nem iránt. Ám mielőtt ezt kommentálhatnám, máris továbbmesél:
– No de lényeg a lényeg, nyaraltunk július 7-én! Akkor a Pali kitalálta, ünnepeljük meg a tízedik házassági évfordulónkat. Este kettesben menjünk el valahová táncolni! Az ikreket nem érdekelte a dolog, anyád azonban azonnal rákérdezett: „hogyhogy nem a tizenhetediket?” A Pali jókedvében kitalált erre egy kivételesen jónak látszó indokot. Hogy 51-ben kaptuk ezt a lakást, és akkortól független az életünk. Nem pedig egy konyhában szorongunk hatan, mint addig. Anyád ugyan furcsán nézett rám, de többé nem hozta szóba az egészet.
– No és ha már itt tartunk, akkor azzal folytatnám, hogyan költöztünk ide.
