Gyöngy nem türtőztette magát tovább, felszabadultan nevetett. Fűanyó azonban leintette:
– Soha ne mulass a hozzád fordulón! Még akkor sem, ha bolondnak nézed, vagy úgy viselkedik. Betegség az is, csak fűvekkel nem orvosolható.
– Szerintem Vazul nem az. Az a baj, hogy mindenki betegnek tartja, pedig csak az agyára ment a jólét. Mindössze valakinek végre helyre kéne tennie.
– Nocsak! Te tudsz valamit, amit én nem?!
– Nálunk az ilyen ízlésficamban szenvedőkön legtöbbször sikerül segíteni. Persze, előfordulnak reménytelen esetek.
– Értsem úgy, hogy próbálkoznál?
– Ha megengedi, igen.
Másnap Gyöngy összeállított egy szájápolásra való fűszerkeveréket, majd indult a palotába. A strázsák most is unottan támogatták a kapufélfát, hátha elfáradt az ácsorgásban.
– Jó napot, vitéz urak! A királlyal lenne beszédem.
– Hohó, azt mindenki mondhatja! – szólalt meg az egyik őr. – Hívás nélkül be nem mehetsz!
– Engem pedig hívott. Méghozzá személyesen!
– Na ne mondd! Téged… oszt mikor?
– Tegnap. A javasasszonynál.
Az őrállók arcára kiült az undor, azért beeresztették. Még néhány ajtónállón, udvaroncon kellett keresztüljutnia, mire Vazul színe elé került.
– Nicsak, Fűanyó segédje! Hát mégiscsak kotyvasztott valamit?
– Melindának hívnak, felség! – hajolt meg. – Igen, készítettünk magának gyógyfűveket. Csakhogy a használatuk előtt meg kell vizsgálnom, és el kell beszélgetnünk. Négyszemközt!
– Muszáj? Nem érek rá, rögvest megjön a szabóm meg a fodrászom. Add ide, aztán tűnj el!
– Női szíveket akar meghódítani? – Gyöngy merőn nézett a férfi arcába. – Áldozzon hát erre is időt!
Az csak néhány pillanatig állta a tekintetét, majd kiküldte udvaroncait, és megadóan nyújtotta a kezeit:
– Csináld hát a hókuszpókuszt, de igyekezz!
– Tudomány az, felség, nem babona. Nem kell benne hinnie, akkor is működik!
Szótlanul végigment a Fűanyótól tanult vizsgálatsoron. Az eredmény nem lepte meg, azt érzékelte, amit előre sejtett.
– Nos, felség, amint az imént már említettem, hosszasan el kell beszélgetnünk a kellő hatás eléréséhez. Ám legyen velem őszinte!
– És attól biztosan sikeres leszek?
– Egyes-egyedül magán múlik. Az a szer, amit hoztam, segít benne, azonban mindenekelőtt itt – megkopogtatta a férfi homlokát – rendet kell rakni!
– Soká tart? Fájni fog?
– Erre csak megismételhetem: egyes-egyedül magán múlik! Akkor kezdhetjük?
A király savanyú képpel bólintott.
– Hogyan szoktak öltözködni a vendégei?
– Egyszínű ruhákat hordanak. Esetleg valami színes övet, csatot. Sajna, nekik nincsen olyan kifinomult stílusuk, mint nekem. Nem hiába kaptam a Piperkőc jelzőt!
– És ezt dicsőségnek tartja? Gondolt-e már arra, hogy ezzel netán gúnyolják?
– Ó, ez biztosan hízelgés, ami nagyon is kedvemre való! Nem olyan lesújtó, mint például a Fukar Levente, ahogyan Tökország királyát hívjuk magunk között.
– Sajnálom, felség, ki kell ábrándítanom! Olyan öltözetet, mint a magáé, kizárólag udvari bolondok meg pojácák hordanak, nem pedig kifinomult ízlésű nagyurak.
Vazul szemei elkerekedtek, és sokáig ingatta a fejét.
– Nem, nem hiszem! Hiszen a szabóm meg a komornyikom is mindig dicséri a színválasztásomat.
– Netán még a világ legdrágább, láthatatlan öltözékére is rá akarták beszélni?
– Honnan tudod? De nem fogadtam el, mert, ha láthatatlan, akkor hogyan csodálhatnák meg rajtam az emberek.
Gyöngyöt, bár tudatában volt annak, hogy komolynak kéne maradnia, megint elfogta a röhögés. Vazul meg döbbenten nézte.
– Bocsásson meg, felség! – nyögte végül. – Engedelmével, kezdjünk bele a gyógymódba!
A király nagyvonalúan intett, hogy folytassa.
– A következő bálra készíttessen fehér szövetből katonai díszruhát. Csupán arany sujtások és gombok díszítsék! A vállán pedig vessen át egy acélkék szalagot, jelezve, hogy ön Vasföld uralkodója. Kössön díszkardot! Meglátja, sikere lesz a hölgyek körében.
– Erre sohasem gondoltam volna!
– Még néhány tanács, felség! Ne használjon semmi festéket az arcára, ne öntsön magára pacsulit! Viszont meleg vízben fürödjön meg alaposan a bál előtt! Végül – vette elő a fűszerkeveréket –, minden nap ebből egy keveset áztasson be egy bögre langyos vízbe, és hosszan öblögesse vele a száját. Különösen, mielőtt vendégeket fogad.
– És akkor sikerem lesz a nőknél?
– Szerintem igen. Azért nem ártana, ha gyakorolná a beszélgetést is, meg a táncot.
– Nálad is? – mérte végig félreérthetetlen tekintettel a király.
– Én még csak javasasszony tanuló vagyok, felség, nem pedig előkelő dáma. Köznépi családból származom, az én véleményem nem számít – szabadkozott ijedten.
– Na, azt majd meglátjuk! Megparancsolom, hogy vegyél részt a bálon! Ha felsülök, megkeserülöd merészséged!
