Magvető havának vége felé az Államtanács végre elérkezettnek látta az időt, hogy Csiperke Gyöngy kíséretében felkeresse a Királyszékeket.
– Varázsló, nem kell visszasietned – bocsátotta útjára Remény. – Találkozz Leventével, töltsd a társaságában a telet! Ha szükségünk lesz rád, hívlak. Viszont arra kérlek, állandóan viseld a tollat! Ígérem, amikor majd kettesben vagytok, nem hallgatódzom.
– Ajándék – fordult most az izgatottan várakozó nőhöz –, őszintén sajnáljuk, ámde megértjük, amiért elkívánkozol tőlünk. Mindannyiunk nevében kívánom, leld meg a boldogságod. Ne feledd, a kapunk mindig nyitva áll előtted, visszavárunk.
Csiperke javaslatára gyalog vágtak neki a hegyre vezető útnak. Májusieső és Kincskereső is velük tartottak, hiszen egyikük sem akarta kihagyni a pillanatot, amikor Gyöngy felolvassa a feliratokat, és fény derül a rejtélyes építmény rendeltetésére.
Harmadnap délután értek fel, Magvető havának utolsó napján. Nevezetes fordulója ez az évnek, ilyenkor gazdagok és szegények egyaránt éjszakába nyúló lakomával készülnek az unalmas téli időszakra. A Varázsolások könyvében Gyöngy azt olvasta, éjfélkor az arra érdemeseknek megnyilatkoznak a csillagok, utat mutatva az őket izgató kérdésekben.
Gyöngy döbbenten vette szemügyre a hatalmas építményt. Elképzelése sem volt, milyen erők tartják egyben, holott annak, gyér statikai ismeretei szerint, már építés közben össze kellett volna omlania. Még elég világos volt az oszlopokat és a trónszékeket borító vésetek tüzetes megvizsgálásához. A zárókővel kezdték, amin ez állt:
Keressétek:
Királyszékek!
– De hol? – csattant fel Csiperke. – Múltkor már mindent megnéztem, és a Királyszékek szón kívül semmit sem tudtam kisilabizálni.
– Biztos, hogy minden más jel ismeretlen volt? – kérdezte Gyöngy.
– Hm… most, hogy mondod, elszórva akadt egy-egy ismerős – bólintott némi gondolkodás után.
– Hát akkor keressük meg őket! – kurjantotta a törpe.
A két humkány az oszlopokat, Ajándék és Kincskereső a kisebb trónusokat, Gyöngy pedig a legnagyobbat kezdte vizsgálni. Mielőtt teljesen besötétedett, a támláján a kesze-kusza vésetek között felfedezett egy értelmesnek tűnő rövid szöveget:
Enyészetnek éjszakáján
Körülnézek házam táján.
– Kifelé, de gyorsan! – kiabálta, és futásnak eredt.
A többiek csodálkozva követték. A felkelő hold fényében fertályórát loholtak, mire Gyöngy elég biztonságosnak ítélte a távolságot.
– Mi történt? – lihegett Kincskereső.
– Ha jól értelmezem a feliratot, vagy ma, vagy holnap éjjel megjelenik a trónszék gazdája – mondta, miután elismételte a versikét. – A méretei alapján nem igazán szeretnék találkozni vele.
– És most? – kíváncsiskodott tovább a törpe.
– Várunk.
