Az éjjel pont ugyanúgy telt, mint az utóbbi napokban. Ajándékot szemmel láthatóan gyötörte a rémálma.
– Nem emlékszem semmire! – újságolta reggel boldogan. – Mit gondolsz, álmodtam?
– Nem tudom… lehet… – habogott. – Jobban vagy?
– Határozottan!
Mikor Gyöngy visszakapta a tollát, és a füle mögé dugta, Remény rögtön magyarázattal szolgált:
– Az a szörny, akinek az árnyával fenn a Királyszékeknél találkoztatok, befészkelte magát Ajándék agyába. Kiűzni egyelőre nem sikerült belőle, de legalább a sugallatait magába szívta a tollam.
– Miért Tölgyet mutatja éjszakánként.
– Minden jel szerint a fiamat teljesen az uralma alá hajtotta, így mostanság ő gyilkos indulattal gondol volt szerelmére.
– Vajon erről a szörnyről szól a vers, amit összeraktunk? Meg az ajtó a Világ végén?
– Meglehet. Talán ő állította az építményt… majd elválik… Most viszont azonnal égesd el a tollamat, és induljatok tovább! Gránátalma már úton van hozzátok, senki se legyen tanúja a találkozásotoknak. És légy szerfelett óvatos!
Déltájban egy idős anyókát értek utol, aki előttük tipegett az úton. Bár hasonlított arra, aki Megyer mezején többször is felkereste, Gyöngyben, talán Remény figyelmeztetése miatt, valami gyanú lappangott. Különösen azért, mert a teste azon részein, amik a ruhájából kilátszottak, mintha átlátott volna.
– Jó napot, öreganyám, már, ha meg nem sértem eme megszólítással! – köszöntötte. – Ugye, mi már találkoztunk valahol? Hol is… á, már emlékszem, a Fehér király udvarában!
– Bizony jól mondod, leányom – helyeselt a vénség. – És hogy soha többé ne felejtsél el engem, most adok neked egy tollat! Viseld a füled mögött, meglásd, hasznodra lesz! Aztán vigyázzatok ám az úton, hamis madarak röpködnek errefelé.
Mire felocsúdtak, az anyóka kámforrá vált, csak a Gyöngy tenyerében fekvő toll emlékeztetett a vele való találkozásra.
– Ez meg ki a csuda volt? – kérdezte Ajándék.
– Fogalmam sincs, de hogy rossz szándék vezette, abban biztos vagyok!
– Miért? – csodálkozott.
– Ugyanis még sohasem jártam a Fehér király udvarában.
– Akkor most mit csinálunk?
– Megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Viszont, ha bármilyen élőlénnyel találkoznánk, rögtön nézd meg a szeretetfioládon keresztül! Az majd felfedi, barát vagy ellenség került-e az utunkba? És ne szólj semmit, ha néha-néha lemaradnék pár lépésnyire. Ezt a tollat mindenesetre elteszem, hogy este megvizsgálhassuk.
