(az elejére)
– A szobából semmi nesz se szűrődött ki. A picik nyilván elaludtak közben. Az pedig sose derült ki, hogy a szüleim mennyit értettek a lezajlott jelenetből. Mert hát azt tettették, hogy semmiről se tudnak. A Pali pedig teljesen megnyugodott, amint az Imre mögött becsukódott az ajtó. Elégedetten vackolta be magát éjszakára.
„–Jaj, Palikám, mondd, mi lesz ebből?
– Berta, ne aggódj már itt nekem annyit! Hát mi a fene bajunk lehetne? Ugyan mit árthatna nekünk ez a rokkant alak? Egy volksbundista kulákivadék, aki még hadifogoly is volt! Hát gondolj már bele, hogy mi négy gyereket nevelünk ugyebár! Arról nem is beszélve, hogy munkásként mi hasznos tagjai vagyunk ugyebár a kommunizmust építő társadalomnak! És nem dicsekvésképpen mondom, de én régóta Rákosi elvtárs hűséges harcostársának számítok! Úgyhogy Berta, egészen nyugodt lehetsz a jövőnk felől. No de aludjunk végre!”
13.
– Nehogy ám azt hidd, hogy a Pali szavai akár egyetlen pillanatig megnyugtattak! Egész éjjel az járt a fejemben, hogy mi lesz velünk ezután? Hisz nekem mostantól két élő férjem van! Ez borzasztó bűn Isten, az emberek és a hatóságok előtt is! Ami biztosan nem következik be, ha könnyelműen nem csábulok el! Ráadásul, ha egészen őszinte akarok lenni, addig az estéig bizony cseppet se bántam a dolgot…
Nem kéne meglepődnöm, mégis kicsúszik a számon:
– Nofene!
– Ugye most iszonyatosan megbotránkoztattalak? De könyörgöm, értsél már meg! Isten a tanúm, hogy önzetlen, tiszta szerelemből mentem az én Imrémhez! Ám arról igazán nem tehetek, hogy aztán a Paliba is beleszerelmesedtem! No de nehogy azt hidd ám, hogy rögtön a neve napján ott az udvaron. Hanem úgy lassacskán.
– Hogy én megbotránkozzak, vagy szörnyülködjek! Netán pálcát törjek feletted ezért! Hová gondolsz! Nekem ilyesmi eszembe se jutna! Csak hát roppant váratlanul ért a vallomásod. Egyszóval rájöttél, mindkettőbe egyszerre vagy szerelmes, és választanod kell közülük. Emiatt nem aludtál? Vagy inkább amiatt, ami a férjeid múltjáról kiderült?
– Egyik sem! Leginkább az járt a fejemben, vajon mennyi év börtön vár rám? Mi lesz addig a gyerekekkel? Ki gondozza, ki neveli őket? Apámék? A Pali? Esetleg az Imre, akinek most senkije és semmije sincsen! Eközben pedig nem igazán töprengtem azon, amit a háborús tetteikről megtudtam. Valahogy olyan távolinak, valószerűtlennek tűnt az egész. Hinni akartam abban, hogyha eddig nem derült fény a dologra, ezután se fog. És hát… akkoriban jottányival se volt rózsásabb a helyzet, mint a háború vége felé… csak az arcok meg a jelszavak változtak. Már meg ne haragudj ezért! Tudom, hogy ez rettentő reakciósan hangzik, és szöges ellentétben van mindazzal, amit tanultál, de fogadd el egy sokat megélt öregasszonytól!
– Ó, nehogy azt hidd, hogy most vitatkoznék veled! Elvégre nem politizálni jöttem! Egyébként én is hallottam az utóbbi hetekben olyasmit rebesgetni, az ellenforradalom talán mégsem az volt, hanem népfölkelés. Ha pedig ez lehetséges, akkor a szavaidban jócskán lehet igazság! Úgyhogy figyelek, kérlek, folytasd!
Nagyot kortyol a teájából.
– Nos, kora reggel, még sötét volt odakinn, arra riadtunk, hogy az apám kiront hozzánk, és köszönés helyett ordítva kérdőre von:
„– Hé! Már megint micsoda vircsaft volt itt éjszaka?
– Endre bátyám, itt járt a Berg… – válaszolta sietve a Pali.
– Hogy azt a keserves kutya úristenit neki! – csapott az asztalra. – Ide merészelt jönni az a volksbundista gazember? Hát ez az alak mindent túlél? Biztosan komenistának állt! Mi másért engedte volna el az a rohadék ünnepelt! Az a hetvenéves naftalin! Az egész bagázst abba kéne dugni, csakhogy végre nyugtunk legyen! No, száz szónak is egy a vége, remélem, öcsém, kidobtad, hogy a lába se érte a földet!”
Hamarjában nem ugrik be, ki lehetett az a hetvenéves kommunista vezető, akit dédapám csak úgy lenaftalinozott. Majd alkalomadtán kérdezem csak meg, nehogy megzavarjam a visszaemlékezésben.
