– Ó, gyorsan lekopogom, Istennek hála, mind egészségesek vagyunk. Az ikrek óvodások, a Gerduska meg már elsős lesz az ősztől. Holnapután hozzuk őket is!
– Ezt örömmel hallom! A kislánynak a házból nemigen akad majd barátnője, ugyanis most csak évekkel idősebbek laknak itt. A fiúknak nem lesz ilyen problémájuk. Az elsőn az Író Isti, a negyediken meg az Ecser Bandi velük egyidősek. Játszótér három is van a közelben, a Vérmezőről nem is beszélve. A Németvölgyi úti iskola és óvoda csupán kétsaroknyira van ide. Szép, vörös klinkertéglás épület. Az előtte álló két szoborról Mackós iskolának is nevezik. Lenn, a Nagyenyed utca végében két komolyabb üzlet is működik. Egy szép, békebeli berendezésű Csemege, vele szemben meg a Közért. Útközben még tejcsarnokot, hentest és zöldségest is találnak. A Fény utcai piac pedig mindössze két megállónyi az 59-essel. Egyszóval nagyon jó környék ez, kedves Berta, meglátja! Ha akarja, majd bemutatom a boltokban.
– Na ide figyeljen, házfelügyelő elvtárs! – vágott közbe ingerülten a Pali. – Elég baj az nekem, hogy magát muszáj néha beereszteni ugyebár a lakásomba szaglászni! De ennél többet nem vagyok hajlandó eltűrni! Egyszóval azt ajánlom, hogy mostantól tartsa magát iszonyúan távol a feleségemtől meg a gyerekeimtől!
– Mert nem áll jót magáért? Ejnye, Kövi, ezt már annyiszor hallottam magától! Ne higgye, hogy megijeszthet vele! Árulja el, miért szeret maga még mindig hetvenkedni, feleslegesen fenyegetőzni?
– Ezek nem üres szavak!
– Dehogynem azok, Kövi! Jobban félti maga az életét annál, hogy bármibe belekeveredjen. És szerintem azzal is tisztában van, hogy sokkalta nagyobb adag vajat hord a feje búbján, mint az átlagemberek. Meg, hogy a miniszterhelyettes elvtársa a kisujját sem mozdítaná magáért, ha az a micsoda csöpögni kezdene. Igazam van, ugye?
– Én bizisten kicsinálom magát, maga… maga… nyikhaj! – ordította a Pali, hogy zengett tőle a lépcsőház.
– Jesszusom, ne kakaskodjanak már! Ha így folytatják, előbb-utóbb vagy a Lipótmezőre visznek, vagy a Dunának megyek…
– Kedves Berta! Én nem akarok, és nem is fogok beleavatkozni az életükbe. Maga ezt az embert választotta! Egyáltalán nem örülök neki, de természetesen tiszteletben tartom a döntését. Nézze, Kövi, legyünk jó szomszédok! – nyújtotta a kezét. – Amúgy pedig pártonkívüli vagyok, tehát felesleges elvtársaznia! Szólítson inkább Imrének, az sokkal emberibb!”
Büszkeséget érzek, hogy a nagyapám ennyire meg tudta őrizni a higgadtságát, amikor a Pál bugris parasztként viselkedett vele. Azonban ezzel nem akarom nagyit sem megsérteni, sem kizökkenteni a történetből, úgyhogy érdeklődő képpel figyelek.
„– Hát azt ugyan várhatja! – válaszolta a Pali, és kézfogás helyett bement a lakásunkba körülnézni.
– Imre, kérem, bocsásson meg neki! Jó ember ő, viszont sajna a vérében van a kötözködés! Legalábbis mindegyik férfirokona, akivel találkoztam, ilyen! Külön-külön is nehezen kezelhetők. No de ha együtt vannak, hát akkor egyszerűen kibírhatatlanok! – magyarázkodtam, miután magunkra maradtunk.
– Nem mondom, hogy semmiség, mert megsértett a férje – válaszolta szárazon. – Azonban magára tekintettel, kedves Berta, fátylat borítok a dologra. Különben sem kötelességem minden lakóval pajtáskodni vagy szeretni őt!
– Ó, drága Imre, maga borzasztóan jó ember! És higgye el, rettentően örülök annak, hogy mostantól szomszédok leszünk! Így legalább… naponta láthatja a Gerduskát. De az Isten szerelmére, nehogy nekem elszólja magát szegénykém vagy az ikrek előtt! Ígérje meg, könyörgök!"
