7.
Ebben az évben Esra kegyesen öt napot késett. A város éli a szokásos életét, a kevés beavatotton kívül még senki sem sejt semmit a közelgő hatalmas változásokról.
Kereskedőink időben befutottak a kikötőbe. Emberben ugyan nem esett veszteség, de a Lailból hazatérők elégedetlenkedtek.
– A vöröshajúak három hajóval érkeztek Lailba, ráadásul megelőztek minket! Kelméket, üvegeket, ismeretlen anyagú fazekasárut meg nem rozsdásodó vasból készült edényeket kínáltak. Ráadásul azt híresztelték, hogy hamarosan még többen jönnek. Így azok az áruink, amiket korábban jókora haszonnal adtunk el, épphogy vevőre találtak, mert a tehetősek csakis az újból akarnak vásárolni! Még egy ilyen év, és mind tönkremegyünk! – panaszkodott a Tanácsnak feldúltan Alkusza.
Már megszoktuk, hogy mindig úgy beszél, mint akit éppen óriási veszteség ért.
– Legalább volt annyi esze valamelyik emberednek, hogy mintákat hozzon ezekből? – kérdezte rezzenéstelen arccal Kohsu. – Nem hiszem, hogy kiváló kézműveseink ne tudnának bármit a vöröshajúak után csinálni!
– Nem akarok senkit sértegetni, barátom, de sem a fazekasok, sem a takácsok, sem az üstkészítők nem álltak elő semmilyen újdonsággal, mióta Az égből jött isteni úr itt hagyott minket, miért pont most tennék?! – vágott vissza gunyorosan Alkusza. – Sőt, szerintem az már nem is lenne elég, ha csak leutánoznák!
– Hát ez… ez… – hápogta felháborodottan Kohsu.
– Barátaim, csillapodjatok! – szólt rájuk Bogumi. – Nem méltó hozzánk, hogy kicsinyesen gúnyolódjunk egymáson! Tehát?
– Nos, az előbb kicsit túloztam – válaszolta halkan Alkusza. – Még volt nyereségünk, ám jócskán elmaradt a szokásostól, ami miatt valóban komolyan aggódom. Szerencsére, szappant meg olajat nem hoztak a vöröshajúak, de hogy ez a jövőben is így marad, abban csak reménykedhetünk! Uszurri pedig mindenből vásárolt, és még ma átadja szerzeményeit Kohsunak.
– Rendben! Ha a mesterek már megvizsgálták azokat, Kohsu, kérlek, tájékoztasd a Tanácsot az eredményről! Mi pedig kezdjünk bele az áttelepülők első csapatának felkészítésébe! – zárta be az ülést Bogumi.
8.
Legelőször az egyes mesterségek felügyelőit hívta össze Bogumi. A palota tróntermében, amelyet Az égből jött isteni úr távozása óta csak ritkán használtunk, lehettünk vagy százan. A megnagyobbított emelvényen álló trónszék, mint mindig, most is üresen maradt, a Tanács feje tőle jobbra ült, vele szemben pedig Avana tekintélyes polgárai az őket vezető főfelügyelők köré csoportosulva foglaltak helyet.
Ilyen gyűlésen a velem egyívásúak tán még sohasem vettek részt. De nem csak ők, hanem az idősebbek sem tudták, mire véljék a dolgot. Mind megilletődve várták, hogy Bogumi megszólaljon.
Ő lassan, megfontoltan ismertette az elmúlt esztendő eseményeit, majd a Tanács döntését. Szavait eleinte pisszenés nélkül hallgatták. Ám mikor bejelentette, az első ezer ember már alig kilencven nap múlva, Erua ünnepe után útnak indul, a terem zsongani kezdett. Rangjukhoz méltatlannak tartották, hogy ilyen keretek között indulataiknak szabad folyást engedjenek, de ez nem gátolta őket abban, hogy fojtott hangon pusmogjanak a körülöttük ülőkkel.
Bogumi türelmesen várt, míg hallgatói megemésztették a váratlan híreket, és magukra erőltették megszokott méltóságukat.
– Barátaim – szólalt meg újra, miután a terem elcsendesedett –, nyilvánvalóan sok kérdés merült fel bennetek. Ezekre főfelügyelőitektől megkapjátok a választ, valamint ők fogják személyre szólóan meghatározni a feladatokat. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, az átköltözésre senkit nem akarunk kényszeríteni. Avana minden polgára maga döntheti el, velünk tart-e, vagy pedig valamelyik szövetséges városban keres menedéket, amikor majd a Tanács szülőföldünket visszaadja az isteneknek. Járjatok békével!
Bár Bogumi nem figyelmeztetett a titoktartásra, a felügyelők mindenkinek, akit az első csoportba kiszemeltek, a lelkére kötötték, ne fecsegjenek! Főleg fiatal, egyedülálló mestereket választottak, hiszen az első időkben meglehetősen zord körülmények között fogják az új város alapjait lerakni. A legtöbben tudásuk elismerésének tartották a megkeresést, és büszkén vállalták a feladatot. Tíz napon belül már a Tanács előtt volt a telepesek listája.
