„– Elvtárs – nézett fel majd negyedóra múlva –, az imént, nemde, azt állította, hogy hamarosan megint feleségül veszi az itt megjelent elvtársnőt? Jól értettem, nemde?
– Pontosan, kérem. Július 7-én délután három órára kaptunk időpontot az anyakönyvvezetőtől.
– Értem. Elvtárs, Kövi Gerdának, amennyiben következtetésem helytálló, maga nem a vér szerinti apja, nemde?
– Pontosan, kérem. Akkor vettem ugyebár a nevemre szegénykét, amikor először házasodtunk össze a menyasszonyommal. Nem vitt volna rá a lélek, hogy mindenki azonnal tudja róla, hogy félárva.
– Ez nagyon-nagyon dicséretes magától, elvtárs! Nemde, az új házasságában is fenn kívánja tartani ezt az állapotot?
– Pontosan, kérem! Nem szokásom csak úgy váltogatni a véleményemet, különösen nem egy szerencsétlen kisgyermekkel! Mert hát azt nem bírnám a lelkemre venni, ugyebár, ha szegény Gerduskánkkal bármi rossz történnék! Ezért is házasodunk ugyebár össze a lehető leghamarábban, nehogy a gyerekeink bármit is észrevegyenek!
– De időközben kiderült, hogy a Kövi Gerda vér szerinti apja mégsem hunyt el, jól mondom, nemde?
– Pontosan, kérem. De a Berg azt ígérte, nehogy szegénykét összezavarjuk, nem találkozik vele egészen addig, amíg nem fejeződik ugyebár be a hivatalos eljárás.
– Szokatlan fejlemény ez, elvtársak – hümmögött az előadó, és hosszasan lapozgatta a naptárát. – Nemde, ma június 25-e van. A maguk gyermekeinek az elhelyezése, amennyiben jól értem, teljes mértékben és minden tekintetben, rendben meg van és meg lesz oldva. Nos, ebben az esetben akkor úgy látom, mivel semmilyen sürgető körülmény nem áll fenn, hogy az érintett felek meghallgatását július 25-én 11 órára tudom kitűzni. Egyetértenek ezzel az elvtársak, nemde?
– Igen! – vágta rá gondolkodás nélkül a Pali.
– Nagyon helyes, elvtársak! Akkor én most azt veszem a jegyzőkönyvbe, hogy amennyiben július 10-én hétfőn bemutatják az érvényes házassági anyakönyvi kivonatukat, abban az esetben a gyámhatóság részéről a további intézkedés okafogyottá válik – mondta szinte megkönnyebbülten, és megint ütögetni kezdte az írógépét. – Figyelmeztetem azonban az elvtársakat, hogy a határidő elmulasztása esetén a hatóság félrevezetése címén az elvtársakkal szemben hivatalból ugye újabb eljárást kell indítanom, és haladéktalanul intézkednem kell a gyermekek állami gondozásba vételéről, ugyanis az elvtársak ezzel bizonyítják, hogy alkalmatlanok gyermekeik Rákosi elvtárs és a párt által vezettetve a kommunizmust építő népünk hasznos tagjává nevelésére. Érthető voltam, elvtársak, nemde?
– Igenis, kérem, előadó elvtárs – rebegtem rémülten.
– Nos, akkor mára rendben is vagyunk, itt írják alá a jegyzőkönyvet, elvtársak! – húzta ki a papírt megelégedetten az írógépből, majd egy példányt a kezünkbe nyomott. – Nos, elvtársak, akkor sok boldogságot, és bőséges gyermekáldást kívánok a leendő új házasságukhoz!
– Látod, Berta, én megmondtam ugyebár neked előre, hogy kutya bajunk sem lesz! – karolt belém fölényes vigyorral a Pali, miután kiléptünk az épületből.”
Megvan a véleményem erről a Baráti Oszkárról is! Akinek egyszerűbb volt a Pál meglehetősen átlátszó süket dumája miatt semmi érdemlegeset nem tenni, mint a nagyapámat is meghallgatni. Azonban felesleges lenne ennek felhánytorgatásával húzni az időt, mivel már majdnem tíz van, miközben fogalmam sincs, mi minden fontosat nem hallottam még.
– Tényleg, hányban is volt ez?
– Hát 50-ben! De miért kérded? – értetlenkedik.
– Mert ha abban az évben házasodtatok össze megint, akkor 81-ben hogyhogy csak a harmincadik házassági évfordulótokat ünnepeltük?! – mondom meglehetős éllel. – Már ne is haragudj, de ez baromira zavaros! Miért kellett még ebben is hazudnotok? Azt meg végképp nem értem, anyu hogyan fogadhatta el ezt az egészet!
