„– Jesszusom, nehogy most egymásnak essenek! Ráadásul Szenteste! Gondoljanak a gyerekekre, a szomszédokra! – vetettem közéjük magamat.
– Kedves, nagyon kérem, bocsásson meg nekem a viselkedésemért! – jött elő végre az a férfi az Imréből, akibe beleszerelmesedtem. – Én őszintén, igaz szívvel szeretem magát! Ahogyan az oltár előtt fogadtam, mindhalálig! Bármit is cselekedett, bármi is történt magával, sohasem fogom még gondolatban sem hibáztatni érte! Nekem a maga és a kislányunk boldogsága a legfontosabb! És nem sürgetem! Türelmesen megvárom a döntését! Amennyiben mégis a Kövit választaná, ígérem, sohasem kérdezem meg az okát, vagy teszek szemrehányást. Kérem, hogyha még szeret, jöjjön vissza hozzám!
– Azt pedig én nem fogom hagyni! A Berta az én feleségem, és az is marad, ha addig élek is! Mert maga hivatalosan halott! – bődült fel erre a Pali.
– Aha, hivatalosan! De élek, amint látja! Gondolom, maga költötte a halálhíremet! Igazam van, Kövi?!
– Na és, ha én tudattam a Bertával, hogy maga elesett. Akkor mi van? Viszont nem állok jót magamért, ha meg merészeli az én kislányom fejét zavarni!
– Ejnye, Kövi! Most tényleg azt hiszi ezzel megijesztett?
– Az Isten szerelmére, ne ordítozzanak már annyira! Felverik a gyerekeket! Imre, könyörögve kérem, egyelőre ne találkozzon szegény Gerduskával! Mert hát a Palit hiszi az apukájának.
– Bizisten, én… én… kicsinálom magát! Még nem tudom hogyan, de megemlegeti… Majd az elvtársak segítenek!
– Nocsak, Kövi, még a Rákosi pártjába is belépett! Gondolhattam volna! Nyilván azelőtt meg a nyilasokkal szolgálta a hazát! Eltaláltam?
– Palikám, mondd, hogy ez nem igaz! Hisz te katonaszökevény voltál, bujkáltál…
– Hát… sokan tettünk így! Belülről bomlasztottuk a nép ellenségét!”
Leesik az állam! Mi derülhet még ki erről az alakról? Bár már többször elhatároztam, nem foglalkozom vele és a viselt dolgaival, mégis újra meg újra körülötte forognak a gondolataim. Egyre kevésbé fér a fejembe, hogyan, mivel érte el, hogy nagyi, minden elkövetett disznósága dacára, odaadó feleségeként élje le az életét? Ráadásul az italozás, nőzés, ferde hajlam, hazudozás, háborús bűnök és a köpönyegforgatás mellett feltételen tiszteletet követelt tőle és a gyerekeitől. Amit, legjobb tudomásom szerint, meg is kapott. Legalábbis irtó sokáig. Hiszen sokévnyi tűrés, szenvedés után anyu mégiscsak fellázadt ellene.
„– Ejnye, Kövi, ne hetvenkedjen már megint! Maga csupán egyet tud, de azt nagyon: időben csatlakozni a hatalmon lévőkhöz! Azért ugye azzal tisztában van, hogyha csak megemlítettem volna a fronton viselt dolgait, ténykedését, nem itt hepciáskodna, hanem az ávósok pincéjében rohadna! Na most mit csodálkozik? Három napig faggattak az elvtársai, hogy s mint történt az átállásunk. Megnyugodhat, senkit nem mártottam be! És soha nem is fogok! Mert én még mindig tisztességes ember vagyok! Berta, kedves, nem örülök annak, amit kért! De a maga kedvéért várok a Gerduskával való találkozással.
– Imre, az Isten áldja meg ezért! – hálálkodtam megkönnyebbülten. – Jaj, elfeledkeztem megkérdezni, hogy vacsorázott-e már? És van hol aludnia?
– Na még csak az hiányzik, hogy itt maradjon! – morgott a Pali.
– Köszönöm, kedves! Miattam ne aggódjon, megleszek! Amit reméltem, azt ma úgysem kaphatom meg! Majd alkalmasabb időben visszajövök kulturáltan beszélgetni a jövőről. Jó éjszakát! – válaszolta szelíden és bánatosan az Imre, mintha meg se hallotta volna a Palit.”
Mekkora lelkierő lakozhatott a nagyapámban?! Én biztosan képtelen lennék így búcsúzni annyi év távollét, megaláztatás és gyötrelem után! De ezzel most nem akarom nagyit kizökkenteni a történetéből. Nagyon remélem, hamarosan végre elárulja, miért azzal a nyamvadt alakkal élte le az életét ahelyett, hogy az első szívszerelmét, és vele együtt a gyerekeit tette volna boldoggá.
