15.
– Érthetetlen, hogyan tűrhetted el, hogy a Pál terrorizáljon téged! Na és a nagyapám, ő vajon miért nem védett meg? Ez sehogyan se megy a fejembe! – háborgok.
– Jaj, ezt nem olyan egyszerű megmagyarázni. Mert nehogy azt hidd ám, hogy akkor, ott a bíróság előtt, józanul tudtam gondolkodni! Borzasztóan rettegtem, ahogyan akkoriban szinte mindenki. Leginkább a feltűnéstől. Meg attól, hogy az én Imrémet a rendőrök netán igazoltatják, esetleg meg is büntetik, vagy netán az ávósok viszik el. Biztos vagyok benne, hogy ő is rettenetesen féltett engem, és ezért nem szállt azon nyomban vitába a Palival. Aki pedig bizonyos volt benne, hogy a fölényeskedő fellépésével, meg a minisztériumi állására való hivatkozással semmi baj se érheti. És tényleg, Ilmuskám, ha hiszed, ha nem, sose ütötte meg a bokáját! No, amikor hazaértünk, a Pali az apámmal félrevonult az udvar végébe, és hosszasan susmusoltak. Megkönnyebbülésemben nem is törődtem velük. Roppantul örültem, amiért végre végleg elmúlt a bebörtönzés veszélye, és a gyerekekkel lehetek. Anyám látva, hogy már nem vagyok annyira bánatos, türtőztette a kíváncsiságát. Kérdések helyett segített vacsorát készíteni, megetettük és lefektettük a piciket. Aztán kimentünk mi is a férfiakhoz.
Egyre gyorsabban, mondatvégi szüneteket sem tartva beszél. Mintha a közbekérdezést vagy a véleménymondást szeretné ellehetetleníteni. Pedig igencsak meg kéne szólalnom!
„– Matild, Berta, maguk most ne merészeljenek közbeszólni, amíg én be nem fejezem!– szólalt meg az apám kisvártatva olyan hanghordozással, ami semmi jóval se kecsegtetett. – Nos, a Pali öcsémmel alaposan meghánytuk-vetettük a dolgok állását. No mármost, Berta, azon, hogy Pali öcsém a maga négy gyermekének az apja, a komenisták semmilyen törvénye, semmilyen bíróságának semmilyen ítélete sem változtathat! Ezért az én házamban mit sem számít, hogy magát ezek hajadonnak nyilvánították. Azon felül a Pali öcsém egy igaz, magyar ember, amely mostanság rendkívül ritkaságszámba megy! Nem is beszélve arról, hogy újfent biztosított afelől, miszerint irtózatosan szereti magát. Azt pedig ugye mondanom sem kell, hogy továbbra is hű és jó férje lesz. És mind a négy gyermekének mindig mindenből a legjobbat fogja nyújtani. Éppen ezért a Pali öcsém továbbra is mindenben atyai támogatásomat élvezi. Ennélfogva maga csakis őbelé lehet szerelmes! Mert ezt így kívánja a családi hagyomány és a tisztesség. Egy szó, mint száz úgy döntöttem tehát, hogy Pali öcsém azontúl is itt, az én házamban lakik. Természetesen a konyhában, az unokáimmal és magával együtt. Mert hát a büdös komenisták miatt más helyünk mostanság nincsen. És ez ellen nálam nincs apelláta! Akár tetszik ez magának, Berta, akár nem! És ha netán azt forgatná abban a csökönyös fejében, hogy ahhoz a senkiházi, volksbundista Berghez megy újra feleségül, hát azt sürgősen verje ki a fejéből! Az a nyomorék gazember az én házamnak a küszöbét soha, semmilyen körülmények között át nem lépheti! És ha netán atyai akaratom ellenére mégis menni akarna, hát csak tessék, de a négy unokám és az apjuk az én házamban maradnak! És erről több szó ne essék! Jöjjön Matild!”
– Miféle ember volt valójában a dédapám? – használom ki a szünetet. – Mert hát abból, amit az imént mondtál, már megbocsáss, nekem egy zsarnokoskodó, szűklátókörű, ostoba és gonosz alaknak tűnik, aki ráadásul hagyta, hogy a Pál az orránál fogva vezesse! Igazam van?
