(az elejére) – Hová viszel? – kérdezte később a hintóban. – A Víg Gölöncsérbe. Az ugyanis az egyetlen fürkésző szemektől mentes hely. Jó ideig egymáshoz bújva, szótlanul ültek. Azután Gyöngy elmesélte, mi minden történt vele utolsó találkozásuk óta. A végén, ha nem is szóról-szóra, elismételte…

(az elejére) Éppen hajnalodott, amikor Gyöngy az Égő-tenger partján, teljesen felöltözve magához tért. Az igazgyöngyös nyakék a nyakában lógott, tarisznyája mellette hevert a homokon. Jobbján Villő, balján pedig János ült. Kicsit borzongott a bágyadt napsütésben, viszont semmije sem fájt. Feje…

(az elejére) – Köszönöm a bókot! – pirult el. – De még nem árultad el, hogyan szólíthatlak? – Nekem senki nem adott nevet, hiszen itt egymagamban telik az időm. A vacsorámmal nem szoktam beszélgetni, gondolkodó teremtmény meg ritkán vetődik hozzám. Ám neked biztosan van, ugye? – Gyöngynek hívnak…

(az elejére) Két vízitündér fogta közre, és Villő nyomában sebesen úsztak a korábbiaknál mélyebbre. A díszes korallokat egykettőre maguk mögött hagyták, a komor, csupasz sziklafalak közül sejtelmes, smaragdzöld fény áradt. Kísérői arrafelé vezették Kisvártatva megpillantotta a forrását is. Ladiknak…

(az elejére) Gyöngy lemondóan legyintett, és behunyta a szemét. Teljesen kimerítette a testét mindinkább eluraló fájdalom, a tündérekkel történt beszélgetés alatti feszült összpontosítás, no, meg a belső énjével folytatott, többé-kevésbé meddővé fajult vita. Úgy érezte, padlóra került, a világot…

(az elejére)   – Itt vagyok! – hallatszott hirtelen a fejében a jól ismert, kedves hang. – Baj van? Megkönnyebbülten sóhajtott, azután elmesélt mindent, amit fontosnak tartott. – Mit tanácsolsz? – fejezte be. – Először, verd ki a fejedből, hogy akármidet levágjad! Ez cseppet sem segítene, sőt!…

(az elejére) – De jót aludtam, teljesen ki vagyok cserélve! – ébredt nagy sokára Ajándék. – Gránátalma? – Hazament. – Kár, szerettem volna megköszönni, amit értem tett! Te meg mit csinálsz? – Hűtöm a sebeimet. – Komoly? – Á, semmiség. Azért keressünk valami száraz helyet, ahol rendesen…

(az elejére) – Végig figyeltél – fordult reggel Gránátalma Gyöngyhöz neheztelés nélkül –, tehát tudod, legközelebb mit kell tenned, hogy megóvd Ajándékot a visszatérő rémálmaitól. – Ezt minden éjjel meg kellene ismételnem? De hát én képtelen lennék erre! – Ne izgulj, a fénykorona mindaddig…

(az elejére) Már szürkült, amikor szárnycsattogást hallottak, és a fejük fölött körözni kezdett egy turul. Ajándék követte Gyöngy utasítását. – Gránátalma, te vagy az? – kérdezte tétován a madarat. – Mit keresel itt? – Titeket, ki mást! – válaszolta nevetve, miután visszaváltozott megszokott…

(az elejére) Az éjjel pont ugyanúgy telt, mint az utóbbi napokban. Ajándékot szemmel láthatóan gyötörte a rémálma. – Nem emlékszem semmire! – újságolta reggel boldogan. – Mit gondolsz, álmodtam? – Nem tudom… lehet… – habogott. – Jobban vagy? – Határozottan! Mikor Gyöngy visszakapta a tollát, és…